2014. szeptember 19., péntek

Megújultunk

Bonjour!
Mint láthatjátok a blog új külsőbe öltözött, ami egy cseppet már ősziesebb stílusú. Ezúttal semmi különösebb újítással nem érkeztünk, azonban mivel rengetegen még mindig nem fogták föl főképpen a rendelés menetét így újra leírom. 
Mielőtt rendelni szeretnél nézz be a limit menüpontba. Ott megnézheted jelenleg van e szabad hely, annál a személynél akitől rendelni szeretnél. Ha jelenleg aktív a rendelés akkor látogass el a rendelés (menete) pontba. Itt megtalálod mit írj le nekünk üzenetbe. Az elérhetőségeinket megtaláljátok oldalt az információknál. Amennyiben nem kapsz választ az adott dolog inaktív/ a szerkesztő akinek írtál jelenleg még nem elérhető. Amikor inaktív a rendelés automatikusan töröljük az azután érkező rendeléseket. 

És most egy 180 fokos fordulatot véve be szeretnénk valamit jelenteni (nem egyikünk sem lett Oscar-díjas), ami nem más, mint hogy egy versennyel készülünk számotokra. Én mindig is úgy tartottam, hogy ha egy blog 9 hónapos azt meg kell ünnepelni. (gondolom ez úgy maradt meg bennem, hogy a babát is 9 hónapon át várjuk. na jó nem lényeg:D vegyük úgy akkor születik meg igazán a blog) Ezt úgy gondoltuk egy rövid versennyel fogjuk megünnepelni, ami nem lesz más, mint egy az oldalról, rólam (Naomi B.) és Barryről szóló quiz. Igen, magunkról  is fogunk kérdezgetni. Mivel itt nem igazán tudtok megismerni ezért hoztuk létre az askunk ahol sok dolgot megtudhattok rólunk. Nem, nem lakcímet vagy ilyen személyes dolgokat fogunk kérdezni, hanem esetlegesen a korunk, de főképpen a blogos dolgainkról. Ezeket meg tudjátok kérdezni askon. Nem lesznek dobogósok, csak egy darab nyertes, de erről több információt majd október 20-a körül fogunk hozni. A verseny időpontja: október 24. 
Naomi B. ask: ITT
BarryC. ask: ITT

Meg szeretnénk kérni titeket, hogy írjatok véleményt az új kinézetről, vagy pipáljatok, ha tetszik. Köszönjük!:)
Az esetleges trágár üzeneteket pedig azonnal törüljük. 

2014. szeptember 11., csütörtök

Elvihető fejlécek

Hey!
A mai napra hoztam nektek két fejlécet több változatban is. Mindegyiket én készítettem, ezért kérlek téged ha felhasználod írj megjegyzést és pipálj! Az új designről annyit, hogy már készülőben van, ha minden igaz még Szeptember végén fent lesz! xx






 Egy fajták //jelezd ha viszel valamit ezek közül is!//




BarryC. xx
//A textúrákért és effektekért köszönet az Impressole oldalnak!//

2014. szeptember 9., kedd

Elkészült Rendelés - Alexa S.

A blogot megtekintheted az alábbi " * " -ra kattintva: *****

2014. szeptember 7., vasárnap

Kész rendelés

Bonjour!
Igen, több 2 hete nem jelentkeztem azonban mivel most volt szabadidőm nekiálltam elkészíteni egy designt. Sajnáljuk, hogy kevés a bejegyzés, ez az átka annak, hogy egykorúak vagyunk Barry-vel. 
Azonban igyekszem minden hétvégén jelentkezni és ha nem is egy nagy cikkel vagy design bejegyzéssel, de kész rendelést igyekszem hozni. Folyamatosan jönnek a megrendelések, amiket még mindig nem értek. Ki van írva, hogy inaktív a teljes design és fejléc is. Próbálkozni lehet, mert a soron következő lány is szerencsés volt, mivel pont előtte mondták vissza az egyik rendelésem így felkerült a helyére, de ne sértődjetek meg, ha szó nélkül törlöm a levelet. Ennyit szerettem volna. 
Ezen kívül meg szeretném említeni, hogy szeptember végén, október elején lesz új design, mert most a rendelésekkel szeretnék haladni és Barry is írta, hogy most nem tudja elkészíteni. 
Azonban (!) mint láthatjátok elkészült életem legelső CSS designja és mostantól ha valaki rendel írja le, hogy a hagyományos designt vagy css-t kér. Remélem tetszik, tudom még sokat kell fejlődnöm, de ahhoz képest, hogy első elégedett vagyok vele, ami igen ritka dolog!:D 
Nem is húzom tovább, mert már így is elég hosszú lett a bejegyzés. Újabb bejegyzést tőlem hétvégén várjatok, de lehet, hogy hétköznap is felnézek és írok nektek egy kis helyzetjelentést, hozok segítséget. 



xxNaomi B.

Zeneajánló #1

Hey!
Arra gondoltam, hogy így hétfő délutánra összedobok nektek egy pár zenéből álló ajánlót, amit talán Ti is szívesen olvastok így hétköznap. A mai igazából egy kis lassú, romantikusabb összeállítás lesz. Sorrendben fogok kitenni párat, amik inkább ebben a témában jobban fűződnek hozzám, jobban tetszenek.

Az ötödik számú zene, nem más mint: Sam Smith - I'm Not The Only One

A zene számomra igencsak sokszor ihlet adó. Összességében tanulás közben is szívesen hallgatom, nyugtató hatással van rám. Sokak szerint nyálas zenéhez hasonlít, ámbár nem minden zene lehet ilyen, ami lassú. Fárasztó napok után jól eshet egyszer, avagy kétszer is meghallgatni.


A negyedik számú zene, nem más mint:  Ed Sheeran - Don't

Ezt relaxként szoktam hallgatni. Iskolából hazafelé, vagy épp oda. Levezeti a feszültségeket. Igaz, nem lassú, se nem romantikus féle, de akkor is a táncosokat, vagy épp nem azokat is táncra lendítheti.

A harmadik számú zene, nem más mint: Sia - Chandelier


Pörgős, egyszerű és még is nagyszerű. Nem lehet megunni, szövege számomra igen fülbemászó, ihlet adó és még sorolhatnám. Nem maradhat el meghallgatása a nyár utolsó hetében, azt garantálhatom! Aki szereti Sia-t az tudja :)

A második sorszámú nem más, mint: John Legend - All of me    

Hogy a romantikus, lassabb zene se maradjon el, John Legend egy szerelmes zenéje áll a második helyen a sorrendemben. Ha pusztán szomorú vagy, vagy hasonló zenére vágysz, akkor ajánlatos ezt is meghallgatni. Mindent elmond a szövege.

És az első a sorban nem más, mint a: Coldplay - A sky full of stars

Az ötös skálán ez a zene mindig szerepel nálam. A nyár eddigi legjobban tetszett zene ez. A hangulata, a ritmusa, minden. Sokszor hallgattam idén, és biztosan fogom még az év közben is egyaránt. Megunhatatlan, nagyszerű írás. Gratulálok Coldplay! xx
    

2014. szeptember 5., péntek

Információk

Hey!
Napok, hetek elteltével újra jelentkezek. Sajnálom eltűnésem, és egyben Naomi-ét is, de mint azzal Ti is tisztában vagytok, mindkettőnknek, és az egész diák seregnek elkezdődött az iskola. A nyolcadik évemet koptatom az iskolapadban, amit már pár blogger átélt. Ide tartozik ugyebár a felvételi, pályaválasztás stb. A nyolcadik év mint tudjuk, egy igen nehéznek mondható, tanulással teli év. Ezzel állok most én is szemben. Sajnos számomra is egy rossz hír, hogy a gépem, ahol teljes designeket, fejléceket stb-t csinálok fekete halált kapott. Épp mai napon néztem az e-mailjaimat, ahol igen csak 6 felett érkezett üzenet fejléc ill. design ügyileg. Egy részt.
- Teljes designt még mindig nem vállalok.
- Fejlécre is vannak elegen a sorban.
És mivel most a gép egyenlőre használhatatlan állapotban van, így egy darab rendelést se tudok elkészíteni. A mostani bejegyzést a szüleim gépéről írom, írtam meg nektek. Mivel csak ezt tudom használni, így ezen fogok nektek heti bejegyzésekkel szolgálni, viszont ezen a gépen nem tudok szerkesztést elvégezni. Így ha itt is ülök, csak kritikát, cikkeket, versenyeket fogok intézni a blogon. Természetesen ez addig tart, míg a gép állapotán javítás végződik és addig, míg lenem töltöm újra és telepítem a Photoshop CS6-ot, illetve a Sony Vegas PRO 12.0-őt. Ez idő alatt elégedjetek meg tőlem csak a cikkes bejegyzésekkel, és a többi felsorolttal. Az új Szeptemberi design is elmaradt, pedig Naomival terveztük. Ha akarnám se tudnám a mostani hétvégén elkészíteni, pedig tervem ez volt. Valószínűleg az új akkor érkezik, amikor Naomi elkészíti vagy amint a gép jó lesz. Természetesen annak aki türelemmel végig várja a folyamatot, annak mindenféleképpen elmentem a rendelését, és nem törlöm. Illetve így még utoljára csak annyit, hogy kevesebbet leszek a szeptemberi hónapban, viszont ha minden igaz kicsit többet Októberben. Ja, és még annyit, hogy Október 2.-án (aka születésnapomon:)) szeretném, ha lenne egy aprócska feladat, verseny ami inkább hozzám kapcsolódna. Tudom, talán egy kicsit egoistán mutatkozott be az egész dolog, viszont nekem ez egy közvélemény kutatás volna. Hányan szeretnek, kik azok akik kedvelik munkáim stb. :)) Addig is kitartást a sulihoz, sok jó jegyet, ne pedig intőket! ^^

Következő bejegyzésem várható: 2014.09.07. (csúszás esetében 09.08-11.)